A nagy túra - 3. rész - San Cristobal de las Casas

A Palenqueből San Cristobal de las Casasig vezető út életem egyik legnagyobb vezetős élménye. A google maps szerint a 213 kilométeres utat 3 óra 20 perc alatt teheted meg. Nekünk egyetlen egy darab 5 perces megállással 6 óra volt. Bízom benne, hogy nem bennem van a hiba. Az út első szakaszán, hasonlóan a korábban már említett Agua Azulhoz vezető úthoz, egyetlen méter egyenes sincs. Amúgy jó esetben tudod tartani az 50 km/h-s tempót, kivéve, ha megszívod, és bekerül eléd a hegyi útra egy dupla vontatmányos nyergesvontató. Volt olyan, hogy több, mint 20 percig 15-20-as sebességgel tudtunk haladni, mert előzni egyszerűen sehol sem lehet. Az egészet még tetézi a múltkor már ajnározott falusi lassítórendszer, ami annyira hatékony, hogy 5-nél többel még bérelt autóval sem megy át rajta az ember. Összességében mindenki nagyon áldotta az eget, hogy este 11-re odaértünk San Cristobalba, és kezdetét vehette a túra végső szakasza.

Ismételten sikerült egy jógahotelt kifogni, ami csodás lett volna, ha nem lett volna olyan hideg, hogy farmerben, pulcsiban, négy közös takaróval alszom egy ágyban a Miklassal. Sikerült is a tulumi betegségem egy következő fázisát elérni, és 3 napig alig láttam ki a fejemből, olyan náthás voltam. Amúgy maga a város hihetetlen szép, gyönyörű, ugyanolyan koloniális épületek, sétálóutcák, indián árusok.

Első nap egy egészen jó chillelső napot tartottunk a városban. Megnéztük a piacot, ahol nagyon szép és olcsó indián kézműves dolgokat, ékszereket játékok lehet kapni. Szerintem a legérdekesebbek az ilyen-olyan maradék anyagokból összevart színes játékállatok voltak, vettem is egyet Emmának, remélem nem olvassa a blogot, és lövöm le a meglepetést. Itt van egy kép az összes általunk vásárolt lényről.

A könyvesbolt-látogatás és kávézás után még este kimentünk egy környékbeli faluba, San Juan Chamulába, ami arról híres, hogy valami egészen meglepő kombinációja alakult ki a kereszténységnek és a helyi indián vallásnak. Ennek következtében a városban nagyjából tilos fotózni, a templomot és az embereket meg kifejezetten nem szabad. Azt gondolják, hogy akit és amit lefényképeznek, abból kiszáll a lélek. Azért volt olyan, nálunk bátrabb turista, aki lőtt pár képet, úgyhogy a google segítségével ti is láthatjátok. A templombelsőt:

És a külsőt is:

Amúgy éppen azon a napon még a szokásosnál is szebb volt minden, mivel épp december 12-án voltunk a faluban, ami Mexikó legnagyobb szentjének a Guadalupei Szűznek a nagy napja. Már a megelőző napokon is látszódtak mindenhol az országban a készülődés jelei, amik közül talán a legizgalmasabb zarándokfutók elképesztően népes tábora volt. Gyakorlatilag az egész országban az utakon mindenféle fáklyát és szűzanyaképet cipelő futók tűnnek fel, akiket egy kis kamion kísér. Szerencsére sikerült őket éppen lekapjam a faluban:

Este hullafáradtan elmentünk a város egyetlen négycsillagos hotelében, és az éttermében csaptunk egy 3 fogásos vacsorát, majd' fejenként 1000 forintért. Később a városban folytatódott a szűz ünneplése, egészen majálisos hangulatban. A város tele volt árusokkal, játékgépekkel, csocsóasztalokkal és még egy óriáskereket is sikerült felépíteni. Hihetetlen sok nagyon részeg indián mászott négykézláb a földön, nem tudom ez mennyire fér bele a katolikus ünneplésbe, de lehet, hogy ők ilyen módon fejezték ki nemtetszésüket a rájuk erőltetett vallás iránt.

Amely ellenkezés amúgy egész Chiapas tartomány egyik legfontosabb jellemzője. Ez a környék a búvóhelye a helyi zapatista mozgalomnak, amely Mexikó 1994-es NAFTA-csatlakozása óta háborút hirdetett a mexikói állam ellen. Még ebben az évben át is vették a hatalmat néhány Chiapas-beli falu felett, sőt épp itt, San Cristobalban, még a börtönlakókat is szabadon engedték tiltakozásuk jeléül. Azóta nyilván már visszább szorultak, és nem egyszerű rájuk találni, de messzeföldön híres vezetőjükkel, Subcomandante Marcossal máig a helyi folkór részei, és a környékbeli dzsungelek betyárjai. Azért Marcos Che Guevarához mérhető menőségben:

Másnap meglátogattuk a tartomány fővárosa Tuxtla Gutierez mellett fekvő Sumidero Canyont, ami az egyik legszebb természeti csoda volt, amit Mexikóban láttam. A legmagasabb pontján 1300 méterrel emelkedik a víz a fölé a mellette található hegyvonulat, a folyó mindenféle vízimadarak és krokodilok természetes lakhelye. A bérelt csónakkal jó 2 óra alatt bejárható terület mindenkinek nagyon tetszett.

A krododilhoz sajnos nem mertünk közelebb menni:

Innentől jöhetett volna a túra levezető része, vissza a tengerhez, majd még pár nap pihi után haza. Ennek összesen két dolog tett keresztbe. Először is a helyi útviszonyok. Az egy korábbi posztban mutatott térképen látható utat, San Cristobaltól Playa del Carmenig sikerült pár megállással 16 és fél óra alatt megtegyük, ami alatt még a világ legelhagyatottab falujában a katonaság darabokra szedte szét az autónkat és a csomagokat drogok után kutatva. Még ez az egész nagyjából túlélhető lett volna, ha Laci és Miklas nem kapják meg életük legkomolyabb ételmérgezését. Mindketten a túra előtt éjszaka gyakorlatilag a WC-n aludtak, és útközben szinte elájulva feküdtek az autóban, amely állapotot csak néha törte meg a felkiáltásuk egy újabb út mellett megállásért.

Ilyen körülmények közt értünk Playa del Carmenbe másnap reggel fél ötre, ahol gyakorlatilag a következő napon semmit nem csinált semmit. Én azért mert egész éjjel a vezettem, a többiek meg mert szükségük volt a WC égető közelségére. Viszont szerencsére ez alatt a nap alatt mindenki kipihenhette magát, így a másfél órás autóút a reptérre, majd a hazatérés már nem okozott senkinek komoly gondot.

A srácok másnap (december 17-én) már vissza is tértek Magyarországra, rám pedig egy kicsit unalmas egy hét várt, ami alatt megírtam pár leadandót, meg vártam Lacit (egy másikat) Chicagóból. Aki most éppen itt ül mellettem, és december 25-én este negyed 12-kor egy cikket olvas a Journal of Economic Reviewből, mintha mi sem lenne természetsebb egy szép karácsony este. De majd erről (nem a cikkről, hanem Laciról és Mexikóvárosról) egy következő posztban. A Flickr-en még van egy csomó kép a kanyonról, a városról meg a környékről.