A nagy túra - 1. rész

Azt hiszem eddig ez az elmúlt pár hét túrája volt a legnagyobb a mexikói tartózkodásom allatt, ezt maximum a januári három hetem fogja tudni felülmúlni. Rengeteg szuperizgalmas helyet bejártunk, a nagyon amerikai Cancuntól, a kicsi, guetamalai határnál lévő indián falukig. Sok élmény, sok fotó, úgyhogy felosztottam a leírást több részre. Ebben az elsőben, Cancun környékéről, meg karib-tengeri helyekről mesélek.

De mielőtt belevágok, itt egy térkép, hogy pontosan merre jártunk:

dél-mexikói túra nagyobb térképen való megjelenítése

Cancunba repültünk le, ami jó 2 és fél óra Mexikóvárostól, és onnan is térünk vissza a fővárosba. Közben pedig 11 napra béreltünk autót, amivel a fenti utat jártunk be. Egy egészen kényelmetlen, és végül kicsinek is bizonyult autót szereztünk, azt hiszem Chevrolet Uplander volt a márkája. Elvileg 7 személyes, mi hatan voltunk és a csomagokkal együtt alig fértünk be, tekintve, hogy csomagtartója nem volt. Ha már it tartunk, rajtunk hármunkon kívül (Zala, Laci, én) még jött velünk három itteni barátom (Torge, Miklas és Anne-Claire).

Már jól indult az egész kaland, mivel meggyőztem a srácokat, hogy menjünk metróval a reptérre, amit a legkevésbé sem élveztek. Hiába van csak két átszállás, ha két vonal között kb. 1 km-t kell gyalogolni, azt is 150 lépcsőn keresztül. De végül minden jó, ha a vége jó, kora délutánra odaértünk Cancunba, megtaláltuk a kocsibérlőt, és el is indultunk befele a városba. Haladtunk összesen 65 másodpercet, amikor is megállított a rendőr, hogy gyorsan hajtottunk, és most be fognak minket perelni. Szegény Laci, nem volt éppen meghatódva a jelenettől, főleg, hogy ő vezetett. Persze szó szót követett, és a feljelentő papírt nem nagyon akarta elkezdeni kitölteni az angolul meglepően jól beszélő biztosúr, úgyhogy egy jó 15 perces kedélyes beszélgetés után, az eredeti feljelentésből, plusz 1500 pesós bírságból lett egy ablakon beadott mappa, amibe bele kellett helyezni 500 pesót, és békésen távozni. Az egész teljesen olyan volt mint egy karikatúra: ahogy a rendőr viselkedett, ahogy egyértelmű volt, hogy senki nem fog senkit beperelni, és az is, ahogy mosolyogva távoztunk. Kivéve Lacit, aki ezek után egyszer sem akart vezetni.

Amúgy maga Cancun egy nagy sztereotípia, úgy, ahogy van. Gigantikus ötcsillagos hotelek egymás mellett több 10 kilométeren át, egy pálmafás úttal összekötve, és mindenhol de mindenhol amerikai turisták. És azon kívül, hogy a strandon ülsz, és este nagyon posh éttermekbe, vagy bárokba mész, nem nagyon lehet semmit csinálni. Este mindenki részeg az utcán, és vörösre égve, hawaii-ingben vagy járhatatlanul magassarúk cipő + miniruha kombóban vonul (próbál vonulni) az utcán. Amúgy elég ijesztő az egész. Főleg az, hogy mindenki nagyon élvezi. Voltunk egy Senor Frog nevű bárban, ahol megtapasztalhattuk az átlag amerikai mulatási szokásait. A bejáratnál egy nagyon jópofa pincér kedvesen és barátságosan hello motherfucker felkiáltással fogad, majd bekísér valami terembe, ahol idősebb és fiatalabb párok ülnek (általában csendben) egy asztalnál, és animátorok mászkálnak körbe-körbe, hogy fotózkodhass sombreróval, vagy igyál egy felest. Közben valami förtelem zenekar a 90-es évek slágereit játsza, a vendégek pedig hamar berúgva táncre perdülnek, majd 11-kor, életük legklasszabb estéjüket zárva átvonulnak az utca másik oldalán található hoteljükbe. A legfélelmetesebb egy fiatal pincér volt, aki megjelent vacsora közben az asztálnál, egy SHOTS felirítú, kék löttyöt tartalmazó üveggel. Lacit meggyőztünk, hogy igyon egyet, és miközben éppen elkezdte volna magába önteni a természetesnek nem nevezhető felest, a pincér elkezdett egy síppal fütyülni, majd Laci fejét, vállát, végül a hasát simogatni (dögönyözni? pöckölgetni?). Mindannyian percekig szólni sem tudtunk a döbbenettől, de aztán kiderült, hogy mindenki más a mellettünk lévő asztaloknak kifejezett viccesnek találta, amikor velük játszották el, így mi is megpróváltunk nevetni.

Ilyen amúgy a nagy éjszakai élet, hasonló lehet Las Vegashoz:

A legnagyobb élmény a szomszédos sziget, az Isla de Mujeres meglátogatása volt, ahova egy kellemes kompúttal lehet átjutni, és a legjobb robogót bérelni. Jogsi meg ilyen felesleges dolgok nem kellenek, így gyorsan már el is indulhat az ember az amúgy nem túl nagy szigeten, és körbemotorozhatja kb. 2 óra alatt. A naplementében látszik Cancun, ami talán így mutatja a legszebb arcát.

Magában a belvárosban amúgy Burger Kingeken és WalMartokon kívül semmi nincs, így akármennyire is próbáltuk, nem nagyon sikerült egy béna házibulinál többet kihozzunk a helyből. Ennek ellenére azért egy meghatározó élmény marad. Mostantól kezdve felhatalmazva érzem magam az "amerikai turista"kifejezés negatív használatára. Eddig csak hallottam az ilyesmi létezéséről, de mostmár azt is elhiszem, hogy a közhelyes leírások egy az egyben igaznak bizonyulnak. Talán ez a videó adja vissza a legjobban az egész hely hangulatát, hazafelé a reptéren rögzítettem:

Viszont innentől kezdve már csak javult minden. Két éjszaka után elindultunk délre, hogy megnézzük a két másik híres üdülőhelyet, Playa del Carment és Tulumot. Nyilván most is megállítottak, itt éppen én vezettem, ugyanúgy 500 pesót kellett fizetni, de legalább itt az alkudozás gyors volt. Bár kicsit nehezen védhető volt a rendőr álláspontja, aki szerint 40 helyett vagy 70-el, vagy 80-al mentem, és ezt onnan tudja, hogy utánam jött és látta. Azért ezzel az érveléssel okozott pár kellemes percet a kocsiban ülőknek, de tekintve, mint már azt hiszem mondtam, itt kőkemény napóleoni jogrend van (vagyis ha gyanúsítanak, neked kell biztonyítanod az ártatlanságodat és nem nekik a bűnösségedet!), így inkább fizettünk.

Playa del Carmen már egy egészen különböző élmény volt, csodás tengerparttal, napernyők alatt felszolgált pizzákkal és sörökkel. Mindenki nagyon jól érezte magát, azt hiszem nekem kellene megtanulnom felülemelkedni azon, hogy mindig a vízparton egy óra után unatkozni kezdek.

Még aznap este továbbmentünk Tulumba, ahol a többiek az egész túra legszebb napjait töltötték. Én azért nem, mert elég beteg lettem, és kb végig a hotelben feküdtem. Amit amúgy annyira nem bántam! Egy olyan hely volt, ahol az egyik oldalon a tenger, a másikon pedig a dzsungel, elképesztően kényelmes függőágyakban lehetett aludni, és nem is voltak igazi ablakok, csak szúnyoghálók, így álmodban hallgathattad a hullámokat. Azt is viszonylag könnyű volt elfelejteni, hogy a csapból sósvíz folyt, hiszen a fürdő ablaka, vagyis inkább fala az erdőre nyílt, és valami csodálatos kilátás volt. Az égen millió csillag, tízpercenként egy hullócsillag, szóval mindenki el volt ájulva. Melletünk volt a leghipszterebb hipszterbár amiben valaha voltam: egészséges koktélok, menő zenék, trendi emberek és szuper hangulat.

Amúgy az egész város tele van odatelepült külföldiekkel. Ilyen prögésbe beleunt párok és egyedülálló fiatalok tömegei lepték el Tulumot, mint például a hoteltulajdonos amerikai pár, a jógatanár kanadai csaj, de még a szuperbár alkalmazottai is. És mindenki nagyon nyugodt, vagy legalábbis annak látszik. Kicsit van ilyen erőltetett hippi-hangulata az egésznek, de ezen szerintem viszonylag hamar túl lehet lépni.

Amúgy Tulum leghíresebb látnivalója a tengerparton lévő maja rom, amit a rosszullétem ellenére sem tudtam kihagyni, és valami egészen lenyűgöző volt.

Talán még a helyi állatvilágról pár képet, láttunk 20 centis skorpiót és méteres óriásgyíkot is.

Összességében a mexikói karib-tengeri partvidék meglehetősen sokszínű. A gigantikus cancuni turistaparadicsomtól kezdve Tulumig, a legszebb, legnyugodtabb és legcsodásabb tengerpartig amit valaha láttam, minden megtalálható. Azt hiszem Tulumba szívesen visszamennék még, gyönyörű hely, tökéletes a pihenésre, és a lazulásra. 

Tulumból két nap után indultunk tovább, egy jó egynapos túrával be a kontinens másik oldalára, Palanque-be, ez azonban már csak a következő posztba fog beleférni.