Ettől a poszttól kezdve egy kicsit neház helyzetbe kerültem. Ugyanis odaért Dél-Mexikóba a magyar utazási blogírás koronázatlan királya, aki ráadásul sokkal jobban ír és menőbb is nálam. Igen, Bede Mártonról beszélek, aki a facebook-posztjaiban már pár viccet el is sütött amit én akartam. Azért remélem még páran kitartotok itt is, megpróbálom felvenni a versenyt izgalmasságban, ha meg nem sikerül, akkor legyen annyi elég, hogy ezt én írom.
Ha az előző poszt térképén végigkövetitek, akkor láthatjátok, hogy a karib-tengeri partivdéktől viszonylag hosszú utat tettünk meg be a kontinensbe, Chiapas tartományba. Ez a guatemalai határnál elhelyezkedő állam hatalmas hegyeivel, dzsungelekkel és maja romokkal egészen Indiana Jones-szerű kalandokat ígért.
Palenque-ben sikerült lefoglalnunk életem szerintem legolcsóbb szállását. 36 USD volt egy hatágyas szoba, saját fürdővel, egy hotelben, medencével, és mindössze 3 perces sétával a központtól. Ez lett a környék bejárásának kiindulópontja.
Első nap a helyi maja romokat látogattuk meg, ami mind magával az épületekkel, mind pedig az elhelyezkedésével lenyűgözött mindenkit. Teljesen Apocalypto érzése lesz az embernek, ahogy a trópusi esőerdőben, elég nagy területen szétszórt piramisokat és templomokat nézi. Nem olyan gigantikusak a romok, mint mondjuk a Mexikóváros melletti Teotichuacanban, amiről korábban már írtam (vagyis inkább fotóztam), de a helyszín varázsa miatt elképesztően klassz volt. Beszúrok ide pár fotót, de töltöttem fel többet a túra Flickr-oldalára.
Másnapra igen szoros napot terveztünk, ráadásul a helyi útminőséggel nem is nagyon számoltunk. A terv szerint el akartunk menni a kb. 60 km-re fekvő Agua Azul vízesésrendszerhez, majd vissza Palenquebe az International Rainbow Gathering nevű hippifesztiválra, és még este tovább Chiapas mélyére, San Cristobal de Las Casasba (lásd térkép). Amikor reggel elindultunk a vízesés felé már látszott, hogy ez nem lesz egy egyszerű kör. Az úton egy méter egyenes sincsen, pár kilométerenként egy vízátfolyásos kanyarban egyszerűen hiányzik az fél útpálya, az indián faluknál futóművet kiutő fekvőrendőrök vannak (általában előzetes jelzés nélkül). Minden tele van utcai árusokkal (mármint a falvakban), akik vannak annyira agyafúrtak, hogy mindig a lassítókhoz állnak, tekintve, hogy ott kb. tényleg 5 km/h sebeséggel lehet áthaladni. De a győztes csapat mindenképpen azoké, a már tapasztalt, 60 év körüli nőké volt, akik nemes egyszerűséggel kifeszítettek egy kötelet az úton minden érkező autó elé, ezzel kényszerítve őket megállásra.
Az Agua Azulig tartó 60 km-t több, mint két óra alatt tettük meg, de hihetetlenül megérte. A nevéből adódóan győnyörű kék volt a víz, szép volt a vízesés, és még fürdeni is lehetett ilyen természetesen kialakult medencékben. Találtunk egy olyan helyet, ahol még Tarzan módjára lehetett vízbe ugrálni, és a folyóba dőlt ágon egyensúlyozni.
Innen a már megszokott 2 órás úton vissza Palenquebe, hogy meglátogassuk az International Rainbow Gathering nevű hippiösszejövetelt. Ez egy olyan szervezet, amelynek szinte minden országban vannak tagjai, akik tartanak éves találkozókat, plusz minden évben van egy nemzetközi is. Ez volt idén Palenque mellett a dzsungelben, nyilván a nagy maja világvégét várva. Igazából azt kell róluk tudni, hogy ők igazi hippik, nem ilyen ilyen ozorás "egy hétre imádom a természetet" társaság. Pár tagjukkal már a városban is találkoztunk, és látszott, hogy komoly nehézséget okoz számunkra a társadalomba való beilleszkedés.
Odaérvén viszont egy olyan fesztivál fogadott minket, amilyet tökéletesen elképzeltem. Függőágyak kifeszítve a pálmafa tövében, mindenhol meztelenül mászkáló emberek, fürdés a folyóban. Ráadásul éppen a megérkezésünkkor kezdődött az általunk kaja-körnek fordított szertartás, amikor az egész gathering körbeállt, és mindenféle földanyát éltető dalokat mormolt kézenfogva. Néha, ha épp valakit elkapott az inger, akkor puszilgattuk egymás kezét. Végül leültünk, és mindenkinek hozták körbe a sushit, amiből szabadon és ingyen választhatott. De ezt már nem vártuk meg, hanem indultunk tovább.
Pár kép, de nem én csináltam őket:
Egy kicsit zárásnak hadd meséljek arról, hogy milyen is volt az egésznek a hangulata. A bevezetésben említett Bede nyilván szokásához híven kinevette és kifigurázta őket, de például Laciéknak sem tetszett. Ő azt mondta, hogy ez az egész tökéletesen ellene van minden elvével, hogy tanulj, dolgozz, fejlődj és lesz belőled valami. De szerintem Kölcseynek sem tetszett volna ("Hass, alkoss, gyarapíts" - bár végülis ezt lehet a jelen körülmények közt is értelmezni). Ennek ellenére szerintem izgalmas volt látni. Bevallom, nagyon nagyon nem illettünk oda, de ez rajtunk kívül senki más nem zavart, ugyanúgy kedvesek és jófejek voltak, ingyen fogyaszthattunk bármiből, sőt kb 10 ember ajánlotta fel, hogy aludjunk a sátrában. És Laci érvelés azért sem túl jó, mert pl én ateistaként úgy érzem, hogy a vallás nagyon távol áll tőlem, de mondjuk a Szent Péter Bazilikát nagyon szép és érdekes épületnek találom. Nyilván nem az én világom és nem is leszek hippi soha, de akkor is volt az egészben valami szépség, természetszeretet, más értékek, stb. Nyilván nehéz eldönteni, hogy mennyire hamis ez a filozófia, viszont ezek az emberek, akik itt voltak, mind teljesen hittek benne és így élték az egész életüket.
Ezután a nagyszerű filozófiai értekezés után (amin visszaolvasva még én is nevetek), be is fejezem, és holnap folytatom a további kalandokkal. Stay tuned.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése