Puerto Escondido

Azt hiszem, az eddigi legjobb hétvégén vagyok túl. Miután múlt héten végeztünk az utolsó vizsgával is, pénteken elindultunk Puerto Escondidóba, egy Dél-Mexikóban, a Csendes-óceán partján lévő szörf/halászfaluba.

Heten voltunk, béreltünk egy kocsit, ami meglepően olcsó volt ahhoz képest, hogy mekorra. Ő lenne az, 4 literes, V8-as motorral. Meglepően jól ment, ahhoz képest, hogy 2,5 tonna, és 86-os oktánszámú benzint fogyaszt (mondjuk abból autóúton 20 liter felett 100-on).

Most azért kicsit előreszaladtam, annyira azért nem volt egyszerű az út. Először is péntek délután 5 előtt indultunk, ráadásul a mexikói függetlenség hétvégéjén. Ennek következtében sikerült potom 3,5 óra alatt kijutni a városból. Majd erre gondolok, amikor az Astorián a Keleti fele csak a negyedik lámpán jutok át. Szóval elhagytuk a várost, elindultunk felfelé a hágón, ám egyszer csak a váltó nem szeretett volna feljebb váltani, valamint kigyulladt a motorhiba-lámpa is, úgyhogy az első bezinkútról felhívtuk a kölcsönzőt, aki inkább az út hosszára való tekintettel azt javasolta, hogy menjünk vissza és cseréljük le a kocsit :) Szuper, újabb két óra a reptérre. Sajnos itt már a figyelmem lankadt, úgyhogy egy 2x5 sávos úton a dugóban sikerült hátulról belemennem egy helyi Nissanba. Szerencsére Mexikóban vagyunk, úgyhogy a szituáció a következőképp zajlott:

Kiszálltunk, kicsit szomorkodtunk (15 mp hosszan), majd megkérdeztem, hogy 300 peso? (5000 huf), amire azt mondta, hogy si, úgyhogy 32 mp után újra úton voltunk. A kölcsönzőben meg nem vettek észre semmit, úgyhogy elég szerencsésen megúsztuk. Kicsit azért paraszt nyugatinak éreztem magam; nem mentegetésként, de itt tényleg így működnek a dolgok.

Éjfélkor újra sikerült elindulni, elkezdtük újra megmászni a hegyeket. Éjszaka volt, így sokat nem láttunk, de azért elég lenyűgöző volt így is, ahogy a kétszer négy sávos autópálya 3300 méter magas hágóra megy fel, közben előzgethetsz dupla vontatmányos nyerges vontatókat, amik átlag 20 km/h-val haladnak. Éjjel közepén átadtam a kormányt, Acaplucótól folytattuk a part menti főúton, ahol minden faluban embernagyságú fekvőrendőrök miatt kellett lelassítani. Innen a hátralévő 400 km-hez, kb 10 óra kellet. De 35 fok volt, nagy páratartalom, és ilyen út:

Ez sok mindenért kárpótolt, az meg főleg, hogy odaértünk 20 óra utazás után. Gyönyörű hely, az öböl egyik partján kedves stranddal, a másikon 4 méteres hullámokkal. Első nap nagyjából strandolással telt, meg aludtunk egyet, hogy aztán este csatlakozhassunk a többeikhez, akik busszal jöttek, és volt egy kis buli a tengerparton. Fürödtünk éjszaka, harcoltunk a hullámokkal, és az ennek nem annyira örülő rendőrökkel.

Másnap béreltünk egy hajót, meg egy búvároktatót, elmentünk egy nagy túrára, ahol láttunk delfint, teknőst, sőt még pár kialakuló tornádót is az óceán felett. Ennek kapcsán mindenki elmerengett, hogy mennyire lehet ez az előjele a 2012-es decemberi világvégének. Amúgy még bele se gondoltam, de a maják itt laktak, úgyhogy kicsit elkezdtem izgulni. Mindegy, még addig írok sok posztot.

A delfinek:

És a tornádó:

Este még elmentünk egyet vacsorázni, de mindenki fáradt volt, úgyhogy hamar vége lett. Másnap folytattuk az utunkat hazafelé, mindenféle teljesen elképesztő mexikói élményben volt részünk. Azt hozzáteszem, hogy azért ennek a környéknek teljesen más hangulata van, mint a fővárosnak, ilyen teljes sztereotíp latin-amerikai városok és emberek voltak mindenfele, akik minden alkalmat megragadtak, hogy megnézzenek minket, mint az évente háromszor arra járó gringókat. Ez még jobban kiütközött, amikor megálltunk egy teljesen ismeretlen város bikavidalán, ahol a havonta megrendezendő, "ki a helyi menő" versenyt láthattuk.

Ő nyert, majd' 2 percig a bikán maradt:

Az esemény fontosságát jelzi, hogy mindenki megjelent a kis platós pickupjával, és a helyi hölgyek mind felvették a legszebb ruhájukat:

Még egy helyen álltunk meg hazafelé, ami engem teljesen lenyűgözött. Végig a part menti út tele volt táblákkal, hogy virgin beach 5 km balra, az egyiknél fogtuk magunkat, és bekanyarodtunk balra. Olyan földúton mentünk, hogy szegény autónak kb 100x leért az alja, de közben végig pálmafa-erdők szegélyezték az utunk. A partnak amúgy kicsit olyan hangulata volt, mint az Apokalipszis mostban, ahol a híres napalmos jelenet játszódik.

Viszont egy mexikói családon és a szuperaranyos kiskutyáikon kívül senki sem volt, így nem is állták az utunkat, hogy ismét férfiasan hullámokkal küzdjünk. Ami amúgy meglepően kemény volt, még sosem éreztem ilyen erősnek vizet, a végén alig bírtunk kimászni.

Innen egy jó útmenti tacósnál való vacsora után még jó nyolc óra út várt ránk, végül Torgéval, akivel visszavittük a kocsit a reptérre, reggel 5-kor sikerült lefeküdni, ami az azóta eltelt napokra nagyon rányomta a bélyeget.

Összességében, nagyon szép út volt. Mind maga az utazás része, átszelni az országot mindenféle béna országutakon, mind pedig a hely, ami nagyon szép volt. Meg még sosem láttam óceánt. Kicsit jó volt tapasztalni, hogy hogyan működnek a dolgok Mexikóvároson kívül, és azt kell, hogy mondjam, hogy sokkal emberibb a hangulat, kellemesebb élmény az egész. Ennek hatására most egész sok túra tervbe van véve: most hétvégén megyünk Acapulcóba, aztán két hétre rá meg fel a hegyekbe, ahol az egyik kisvárosban Cervantes-fesztivál lesz. Beszámolok majd ezekről is, addig ITT van a többi kép, és most folytatom a szakdolgozat írását.