Acapulco

Megint elég lassan jutottam el a bejegyzésig, de elég fárasztó hét volt. De a lényeg, hogy voltunk a múlt hétvégén Acapulcóban, ami jó is volt meg igazából nem is. Egy mondatban: azon kívül, hogy hatalmas, 30 emeletes hotelekban, és közepesen igénytelen bárokban mulathatod az idődet, nem sok mindent lehet csinálni.

Kezdem az odaúttal, ami az első mexikói buszutazásom volt. Acapulcóba az út ugyanazon az autópályán át vezetett, kb öt óra, ami nagyon hamar elment egy szuperkényelmes buszon. A neten sajnos nem vehetsz jegyet, mert nem fogad el csak mexikói bankkártyát, de szerencsére az állomás nagyon közel van hozzánk. Képzeljétek el a legnagyobb legújabb Volvo távolsági buszt, összesen 36 üléssel, és akkora lábtérrel, hogy még én is elfértem, 45 fokban hátradöntheő üléssel.

Már elég késő este volt mikor odaértünk, gyors taxi a hotelbe. 4 csillagos casa inn, mielőtt felhördültök, egy éjszaka fejenként kevesebb, mint 5000 ft volt. Látszik az épületen, hogy egyszer szebb napokat is látott, kb 400 szobájuk volt, amiből szerintem 10-ben voltak (abból 3 a mienk). Felújítva '92-ben lehetett utoljára, de legalább volt egy szép uszodája és közel volt a parthoz.

Este elmentünk a parton mászkálni, valami helyet keresni, ahova be lehet ülni. És ekkor elkezdődött az igazi Acapulco-feeling. Minden sarkon kis mexikói figurák, különböző flyerekkel, ajánlatokkal bombáztak. Mire beértünk a központba, szerintem 500x hallotuk a "hello amigo, you want to go to diskotech?" mondatot. Beültünk valami tengerparti helyre, 100 pesoért volt open bar, amiért annyi pancsolt sex on the beachet kaphattál, amennyi csak beléd fért. Később még elmentünk kaszinóba is (még sosem voltam), vesztettem 50 pesót. Nem is volt igazi kaszinó, a mexikói törvények szerint nem lehet semmilyen kártyajátékot játszani, ezért csak ilyen hipervillogó automaták elé ülhettél le, ahol a félkarú rabló különböző változatait játszhattad nikotintól ráncos 50 éves amerikai nőkkel. Remélem eljutok jobb kaszinóba is. Az első este összességében nem hagyott valami nagy nyomot, nagyon turistás volt az egész, főleg összehasonlítva az előző utunkkal, Puerto Escondidóval. Mondjuk az elég menő érzés volt, hogy a szobánk 9. emeleti teraszáról kinéztünk, ezt láttuk:

Kifejezetten amerikai volt a látvány, kaszinóval, Walmarttal, és Office Depot-val. :)

Másnap elég lassan indult, mindenki fáradt és egykedvű volt, eltaxiztunk egy hajóállomásra, ahol egy ilyen Tensitours-kaliberű hajóútra fizettünk be reklámszatyros mexikói családokkal. A végcél egy sziget volt, ahol csodás mexikói ebéd és táncshow várt minket. Az út nem volt hosszú, túl izgalmas sem. Láttuk viszont a híres acapulcói sziklaugrókat, akik minden arra járó hajó utasát szórakoztatják. Mondjuk tényleg elég magasról ugranak, és sekély vízbe. Nagyon ügyesnek kell lenni, mert ki kell számolnod, hogy a hullámba érkezz, különben elég sekély a víz. 

Nagyon érdekes volt a város pusztulását is látni. A '80-as, '90-es években Acapulco volt a világ legmenőbb helye (ekkor épültek a gigahotelek), minden menő embernek itt volt nyaralója. Rengeteg tengerparti nyaralót, óriási üvegpalotát, diszkót, hajókikötőt láttam. Több olyan nyaraló is volt, aminek saját kabinos felvonója (!), vagy siklója (!) volt, amivel le lehet menni a domboldalról a partra. 

Na ez az ami azóta erőteljes pusztulásba ment át. 2012-re a turizmus 80%-ot esett a csúcshoz képest, minden amerikai turista Cancúnba megy, és a házak fele teljesen elhagyatott, rohad, rozsdásodik, a hotelek üresek, itt legszennyezettebb a víz és a homok. A drogkartellekről nem is beszélve. Plusz itt történeik a legtöbb taxis rablás a városban, este nem mászkálhatsz a tengerparton, és folyamatosan, minden másodpercben csak azt kellett figyelni, hogy ugye nem követ minket senki. Nem akarok túl félelmetesen hangozni, mert nem történt semmi, de sok energia elment a figyelésre. Egyszer, ha lesz időm, elviszem a gépem, és végigfotózom nektek a savas esőtől sárgásodó 1000 négyzetméteres, széteső nyaralókat.

Szóval, vissza a sztorihoz. Odaértünk a szigetre, megnéztünk a félelmetesen közhelyes mexikói tánshowt, amitől lassan mindenkinek elment a kedve az egésztől. De ekkor megérkezett a kaja, ami annyira jó volt, hogy hirtelen minden megváltozott. Búvárkodtunk még kicsit az öbölben, mászkáltunk a sziget dzsungelében, majd egy jó fél órás úttal visszatértünk a hotelhez.

Egy kis pihenés után jött az este, ami nagyon jól sikerült. Volt egy másik cserediák-csoport, akik kb 15-en kibéreltek egy olyan villát, amilyenben még sosem jártam. Volt hozzá két medence, működő sikló, koktélbár. Talán ez volt a legszebb házibuli, ahol valaha voltam. Utána az egész csapat átment egy menő helyi diszkóba, srácok ingben, lányok miniruhában, így képzeltem el egy igazi mexikói klubot. Nyilván a szokásos mexikói elemekkel. Például éjjel 3-kor megjelent a tánctér közepén egy törpe, aki egy hatalmas dobozt a fején viselve táncolt jó negyed órán át. Azért ez Európában bőven kimerítette volna a politikai inkorrektség fogalmát.

Másnap nem nagyon történt semmi a másnaposságon kívül, max annyi, hogy voltunk jetskizni, amit nagyon élveztem. Hatalmasakat lehetett ugratni hullámokon, menni mindenfelé az öbölben, egész addig amíg le nem állt a jetskim, és után jó 20 perc alatt 5 km/óra sebességgel jutottam vissza a kikötőbe. Még mindig jobban jártam, mint Miklas, a dán srác, aki a nyílt tengeren robbant le teljesen, ott ült 40 percet, amíg valaki érte jött. Annyira nem örültek a bérlős srácok, főleg mivel előre szóltak, hogy max 200 méterrel mehetünk el a parttól, mi meg kimentünk jó 5 km-t az öbölből a nyílt vízig. Hú de menő!

Szóval Acapulco egy elég vegyes élmény. Nagyon-nagyon touristic az egész, a hotelektől, a strandig (ahol nem tudsz aludni, mert 5 percenként akar valaki valamit eladni) és a bárokig. De ha arra vágysz, hogy koktélozz, bulizz, jetskizz, és mindenféle egyszerű élvezeteknek hódolj, akkor meg egy kifejezetten jó hely. És nem mellesleg, elég menő.

Puerto Escondido

Azt hiszem, az eddigi legjobb hétvégén vagyok túl. Miután múlt héten végeztünk az utolsó vizsgával is, pénteken elindultunk Puerto Escondidóba, egy Dél-Mexikóban, a Csendes-óceán partján lévő szörf/halászfaluba.

Heten voltunk, béreltünk egy kocsit, ami meglepően olcsó volt ahhoz képest, hogy mekorra. Ő lenne az, 4 literes, V8-as motorral. Meglepően jól ment, ahhoz képest, hogy 2,5 tonna, és 86-os oktánszámú benzint fogyaszt (mondjuk abból autóúton 20 liter felett 100-on).

Most azért kicsit előreszaladtam, annyira azért nem volt egyszerű az út. Először is péntek délután 5 előtt indultunk, ráadásul a mexikói függetlenség hétvégéjén. Ennek következtében sikerült potom 3,5 óra alatt kijutni a városból. Majd erre gondolok, amikor az Astorián a Keleti fele csak a negyedik lámpán jutok át. Szóval elhagytuk a várost, elindultunk felfelé a hágón, ám egyszer csak a váltó nem szeretett volna feljebb váltani, valamint kigyulladt a motorhiba-lámpa is, úgyhogy az első bezinkútról felhívtuk a kölcsönzőt, aki inkább az út hosszára való tekintettel azt javasolta, hogy menjünk vissza és cseréljük le a kocsit :) Szuper, újabb két óra a reptérre. Sajnos itt már a figyelmem lankadt, úgyhogy egy 2x5 sávos úton a dugóban sikerült hátulról belemennem egy helyi Nissanba. Szerencsére Mexikóban vagyunk, úgyhogy a szituáció a következőképp zajlott:

Kiszálltunk, kicsit szomorkodtunk (15 mp hosszan), majd megkérdeztem, hogy 300 peso? (5000 huf), amire azt mondta, hogy si, úgyhogy 32 mp után újra úton voltunk. A kölcsönzőben meg nem vettek észre semmit, úgyhogy elég szerencsésen megúsztuk. Kicsit azért paraszt nyugatinak éreztem magam; nem mentegetésként, de itt tényleg így működnek a dolgok.

Éjfélkor újra sikerült elindulni, elkezdtük újra megmászni a hegyeket. Éjszaka volt, így sokat nem láttunk, de azért elég lenyűgöző volt így is, ahogy a kétszer négy sávos autópálya 3300 méter magas hágóra megy fel, közben előzgethetsz dupla vontatmányos nyerges vontatókat, amik átlag 20 km/h-val haladnak. Éjjel közepén átadtam a kormányt, Acaplucótól folytattuk a part menti főúton, ahol minden faluban embernagyságú fekvőrendőrök miatt kellett lelassítani. Innen a hátralévő 400 km-hez, kb 10 óra kellet. De 35 fok volt, nagy páratartalom, és ilyen út:

Ez sok mindenért kárpótolt, az meg főleg, hogy odaértünk 20 óra utazás után. Gyönyörű hely, az öböl egyik partján kedves stranddal, a másikon 4 méteres hullámokkal. Első nap nagyjából strandolással telt, meg aludtunk egyet, hogy aztán este csatlakozhassunk a többeikhez, akik busszal jöttek, és volt egy kis buli a tengerparton. Fürödtünk éjszaka, harcoltunk a hullámokkal, és az ennek nem annyira örülő rendőrökkel.

Másnap béreltünk egy hajót, meg egy búvároktatót, elmentünk egy nagy túrára, ahol láttunk delfint, teknőst, sőt még pár kialakuló tornádót is az óceán felett. Ennek kapcsán mindenki elmerengett, hogy mennyire lehet ez az előjele a 2012-es decemberi világvégének. Amúgy még bele se gondoltam, de a maják itt laktak, úgyhogy kicsit elkezdtem izgulni. Mindegy, még addig írok sok posztot.

A delfinek:

És a tornádó:

Este még elmentünk egyet vacsorázni, de mindenki fáradt volt, úgyhogy hamar vége lett. Másnap folytattuk az utunkat hazafelé, mindenféle teljesen elképesztő mexikói élményben volt részünk. Azt hozzáteszem, hogy azért ennek a környéknek teljesen más hangulata van, mint a fővárosnak, ilyen teljes sztereotíp latin-amerikai városok és emberek voltak mindenfele, akik minden alkalmat megragadtak, hogy megnézzenek minket, mint az évente háromszor arra járó gringókat. Ez még jobban kiütközött, amikor megálltunk egy teljesen ismeretlen város bikavidalán, ahol a havonta megrendezendő, "ki a helyi menő" versenyt láthattuk.

Ő nyert, majd' 2 percig a bikán maradt:

Az esemény fontosságát jelzi, hogy mindenki megjelent a kis platós pickupjával, és a helyi hölgyek mind felvették a legszebb ruhájukat:

Még egy helyen álltunk meg hazafelé, ami engem teljesen lenyűgözött. Végig a part menti út tele volt táblákkal, hogy virgin beach 5 km balra, az egyiknél fogtuk magunkat, és bekanyarodtunk balra. Olyan földúton mentünk, hogy szegény autónak kb 100x leért az alja, de közben végig pálmafa-erdők szegélyezték az utunk. A partnak amúgy kicsit olyan hangulata volt, mint az Apokalipszis mostban, ahol a híres napalmos jelenet játszódik.

Viszont egy mexikói családon és a szuperaranyos kiskutyáikon kívül senki sem volt, így nem is állták az utunkat, hogy ismét férfiasan hullámokkal küzdjünk. Ami amúgy meglepően kemény volt, még sosem éreztem ilyen erősnek vizet, a végén alig bírtunk kimászni.

Innen egy jó útmenti tacósnál való vacsora után még jó nyolc óra út várt ránk, végül Torgéval, akivel visszavittük a kocsit a reptérre, reggel 5-kor sikerült lefeküdni, ami az azóta eltelt napokra nagyon rányomta a bélyeget.

Összességében, nagyon szép út volt. Mind maga az utazás része, átszelni az országot mindenféle béna országutakon, mind pedig a hely, ami nagyon szép volt. Meg még sosem láttam óceánt. Kicsit jó volt tapasztalni, hogy hogyan működnek a dolgok Mexikóvároson kívül, és azt kell, hogy mondjam, hogy sokkal emberibb a hangulat, kellemesebb élmény az egész. Ennek hatására most egész sok túra tervbe van véve: most hétvégén megyünk Acapulcóba, aztán két hétre rá meg fel a hegyekbe, ahol az egyik kisvárosban Cervantes-fesztivál lesz. Beszámolok majd ezekről is, addig ITT van a többi kép, és most folytatom a szakdolgozat írását.

Lucha libre

Úgy gondolom, hogy ehhez a poszthoz egy pár dolgot le kell szögeznem az elején. Ti, akik olvassátok a blogomat, mind családtagok, vagy barátok vagytok, tisztában vagytok a világnézetemmel, a nyitottságommal, és a politikai elképzeléseimmel. Szóval kérlek olvassátok úgy ezt a bejegyzést, hogy ahol kell, ott észreveszitek az iróniát. Igazából ez az egész lucha libre egyenlőre olyan élményként marad meg, amit csak így tudok feldolgozni.

----------------------------------------------------------------------------

A helyi pankráció, a lucha libre az egyik legnagyobb nemzeti sport Mexikóban. Mindenki teljesen meg van őrülve tőle, a harcosok az ország sztárjai, akik talán még Dzsudzsák otthoni sikereit is felül tudják múlni a latin-amerikaiak körében. Érdekes, mindez annak ellenére, hogy az egész küzdelem előre le van játszva, minden egyes mozdulat meg van tervezve.

Egy este több mérkőzésből is áll. Amikor elkezdődött, őszintén nagyon meglepően béna volt az egész. Néhány szerencsétlen túlkokszolt figura, Bud Spencer filmekbe illő jeleneteket adott elő, mindezt úgy, hogy a mexikói közönség már az 5. perctől teljesen beleélte magát, hangosan fújolt és ordibált. Később azért egyre jobb és jobb versenyzők jöttek, míg végül az este két fő harcosa egy egészen izgalmas küzdelemben mérkőzött meg. De addig még sok minden lezajlott a ringben.

Természetesen a legfontosabb felszerelés a maszk. A legnagyobb harcosok soha nem fedik fel kilétüket, és színesebbnél színesebb lucha libra maszkban, és rikító ruhákban küzdenek meg. Ebből azért mi sem maradhattunk ki. Én vagyok a baloldali, csúnya, zöld.

Azt hiszem a legérdekesebb része az egésznek nem is maga a harc volt, hanem az egész mexikói hangulat, az a hihetetlen primitívség, ami az egyes jelenetek olyan érdekessé tette. Tudom, hogy nem szabad ilyen kijelentéseket tenni, egy másik kultúráról van szó, és tisztelni kell őket, de azért ami itt zajlott, az tényleg nem volt semmi.

A legkevésbé meglepő természetesen a bikinis szilikonmellű lányok szereplése volt. Minden egyes alkalommal, amikor valamilyen reklámtáblával megjelent egy ilyen szépség, az egész stadion felállva füttyögött, és hangosan üvöltötte, hogy PUTA (amit nem fordítok le, de a legősibb mesterséget jelenti). 

Volt három olyan jelenet, ami azt hiszem, hogy teljesen vitte a prímet. Elsőként volt a női harc. Itt mindenféle félelmetes nevű (mint Tiffany, vagy Skorpiókirálynő), hatalmas nők harcoltak egymás ellen. Legfontosabb felszerlés itt is nagy mellek és mindenféle bőrruhák voltak. Megküzdött a szőke hajú, iskolás lánynak öltözött hölgy, a gigantikus mexikói mammasitával. Talán ezt a közönség még a reklámlányoknál is jobban élvezte, folytatta az erőteljes kurvázást, és sörivást. Itt van egy videó, csak, hogy tényleg elhiggyétek a női lucha libre létezését.

Ezt követte a mexikó vs kisebbségek című felvonás. Első körben a mélyen gyűlölt ázsiaiak voltak terítéken. Ezt tényleg úgy képzeljétek el, hogy feljön 4 darab borasztóan kigyúrt és nagyon idegesítően teátrálisan viselkedő japán, akik elkezdik hergelni a közönséget. Mindenki őszintén és nagyon felháborodik, válogatott módon szidalmazzák őket, majd egyszer csak megjelenik 4 darab kigyúrt mexikói lucha libre harcos, és egy jó húsz perces show keretében agyonverik az ázsiaiakat, a közönség legnagyobb örömére. Ez is létezik, nem hazudok:

Sok olyan karriert képzeltem el eddig ami nagyon rossz (pl éjszakai BKV buszsofőr). De nem hiszem, hogy lehet szomorúbb, mint a negyven éves kiöregedett japán testépítőé, aki valami maradék aprópénz reményében minden hét péntekjén összevereti magat tízezer mexikói előtt.

Zárásként, ha azt hiszitek nem lehet tovább fokozni az igénytelenséget: jött a mexikó vs melegek. Ebben a performanszban három, kék flitteres ruhába öltözött, ismét nagyon erősen színészkedő harcos jött fel a színpadra, akik szintúgy megküzdöttek a valódi, igazi mexikóiakkal. Közben gyakorlatilag megállás nélkül ment a puto-zás (ezt már egy korábbi posztban lefordítottam, aki emlékszik szerencsés). Ők lennének azok:

De bármily meglepő, és itt jön a csavar a történetben: a homoszexuálisok legyőzték a heteroszexuálisokat. Annak ellenére, hogy jelenlevő szurkolók ezt igen nehezen viselték (és a nemtetszésüknek hangot is adtak), én titkon bízom benne, hogy ez a győzelem egy modernebb társadalom felé vezető út egyik fontos állomása.

Csak, hogy azért back to reality, és nehogy azt gondoljátok, hogy oktalanul ostorzom a mexikói kultúrát: a záró jelenetben, egy gorillának öltözött törpét dobáltak ki a ringből, őt szegényt:

Összességében, tényleg egy hihetetlen élmény volt. Ennyire paraszt és megdöbbentő dolgot, ilyen töménységben még sosem láttam (na jó, talán a tavaly október 23-ai József nádor téri Jobbik-gyűlés, de ők nem színészkedtek). Azt hiszem, sokkal közelebb kerültem a mexikói lélek megismeréséhez.

Kicsit elmaradtam...

... de igazából ennek megvan az oka. Az elmúlt két hét java része a sulival telt, túlvagyok az első vizsgákon, elég jók lettek, minden 90% feletti (ez a rész a nagyszülőknek szólt, hogy örüljenek, hogy milyen jól tanulok itt is). 

Kettő olyan dolog volt az elmúlt időszakban, amit kiemelnék: az egyik Xochimilco, amit láss lejjeb, a másik pedig a lucha libre, amiről külön posztban írok majd.

Két hete voltunk egy elég érdekes negyedben. Xochimilconak hívják, nagyképűen Mexikó Velencéjének is nevezhetném. Annyiban áll a párhuzam, hogy vannak hajók, amiket kibérelhetsz, és egy jóképű helyi kalauzol végig a csatornákon. De ezeken kívül elképesztően mexikói az egész.

Ilyen színes, kb 20 fő körüli csónakokkal (trajinerákkal) lehet menni. Annak ellenére, hogy a táj teljesen semmilyen, a víz nagyon koszos és büdös, az egyik legklasszabb eddigi élmény volt.

Kezdjük azzal, hogy ez egyáltalán nem a romantikáról szól. Nincsenek kétszemélyes, kényelmes hajók. Viszont vannak húszfősek, körbe fa székekkel, középen asztallal. Igazából ide mindenki inni és bulizni jön. Megvásárolod a sört még a beszállás előtt (vagy utána, erről lásd később), felszállsz a hajóra, és berúgsz. Egyszerűnek hangzik, de tényleg szórakoztató.

Vannak akik azért ennél komolyabban veszik, családdal és étellel jönnek, sőt láttam esküvőt is. Ami még igazán különleges, az a mindenféle úszó árusok és zenészek hajója. Pici kétszemélyes csónakokkal melléd eveznek, és tacótól kezdve a sörön át, a mexikói mintás törölközőig bármit vásárolhatsz. De talán a legjobbak a mariachi zenekarok. Ők is jönnek a kis hajójukkal, és ha szeretnéd, no meg némi peso ellenében, játszanak neked egy számot. Erről inkább itt egy youtube video:

Itt pedig még egy árus:

Ide még egyszer mindenképpen vissza szeretnék jönni. Ráadásul van egy Dolls' Islandnek nevezett része is, ahol az összes fa és ház tele van aggatva kidobott játékbabákkal, és elvileg nagyon félelmetes. Erről nekem nincsenek képeim, de valaki megosztott a Flickr-en egy nagyon jó albumot, ITT elérhetitek.

Az én képeimet pedig ITT találjátok.