Sajnálom, hogy elmaradtam az ígért piramistúra leírással. De igazából semmi kedvem nem volt kiszenvedni. Pont olyan az egész, amilyennek a fotókon látszik. Itt meg még a szükségesnél is több infót találtok:
Ami a múlt péntekből talán mégis említésre méltó, az a délután/este. Ha fejezetcímet kellene adjak neki, akkor az a Rushback to Mexico City lenne. Történt ugyanis, hogy jó mexikói szokásnak megfelelően délutánra 2 órás késésbe csúszott a program, és biztos volt, hogy nem érünk vissza 7-re, amikor is nekünk az ügyvédnél alá kellett volna írni a szerződést a lakáshoz. Így Pacha és én úgy döntöttünk, hogy a csoporttól külön, taxival és tömegközlekedéssel visszajutunk. Ez így jól hangzik elsőre, de azért annyira mégsem sült el jól.
Először is mire szereztünk egy "taxit", már elment a fél nap. Egy egészen lepukkant régi nissan mindenféle taxifelirat nélkül vállalta, hogy elvisz minket az 50 km-re fekvő Mexikóvárosba, 500 pesoért. Ez helyi szinten hatalmas pénz, szerintem a srác azóta is ebből bulizik minden este. Amúgy nem hiszem, hogy otthon bármelyik taxis elvitt volna Fehérvárról Pestre kevesebb, mint 10000 ft-ért. Túltettük magunkat azon, hogy minden józan ész ellen való, hogy Mexikóban, vidéken beszállj egy taxióra nélküli kocsiba, el is indultunk, majd jött az újabb info, hogy még meg kellene állni valakiért, mert a sofőr amúgy nem nagyon tudja az utat a városba. Nyilván volt ez is jó 10 perc, míg megértettük, tekintve hogy közös nyelvet nem beszéltünk. Valami faluban fölszedtünk egy 12 éves forma mexikó legényt, aki a fővárosig egy fél doboz piros marlborot elszívva szórakoztatta az utazóközönséget. Utána viszont jött az égtelen száguldás az "autópályán", keresztül a mexikóvárosi slumokon. Egészen elképesztő volt, ilyet eddig csak a NatGeon láttam: 20 km-en keresztül bádogból és betonelemekből épült viskók, sehol semmi mozgás, az autópálya pedig hatalmas szögesdróttal lekerítve keresztbe vágja ketté a városrészt. Ide nem hogy turistának de elvileg helyinek sem nagyon szabad menni: egyszerűen nincs rendőr sem nagyon aki betenné a lábát.
Végül 1 óra alatt beértünk, metróval átvágtunk az egész városon délre, ott még egy taxiba szálltunk, és egy kis futás után odaértünk, aláírtunk és megkaptuk a kulcsokat. :)
A lakás maga Coyoacan városrészben van. Erről lásd majd a következő bejegyzést. Nagyon szép, nagy, 6-an lakunk benne. 3 német: Timo, Torge és Pacha, egy francia: Bastian, és egy kanadai: Kara. Az egyetlen baj vele, hogy nincs bebútorozva, az elmúlt egy hét alatt 20x voltunk a Walmart-ban, és mindenféle szuper, Tesco-minőségű cuccal be is rendeztük. Na de ez azért mindenért kárpótol:
Van őrangyalunk is a bejáratnál:
Mellé valami elképesztő király kertünk. A képen látszik, hogy elég hosszú a fű, de elvileg holnap jön valaki aki lenyírja. Ja, és a jobboldalt belógó ágak egy limefához tartoznak. Elég adekvát volt, hogy a beköltözés megünneplése végett elfogyasztott Bacardi-kólát saját lime-al ízesítsük:
És fel lehet mászni a tetőre is:
Szóval eddig minden klassz, már grilleztünk is a kertben, és egyre épül-szépül a dolog.
Elkezdődtek az órák is. Összességében azt mondhatom, hogy elég sok mindent kell majd csinálni, de egyik feladat sem túl megerőltető. Nagyon szigorú a szabályozás: egész évben összesen 2x hiányozhatsz egy óráról, semmilyen betegség, családi ok, stb nem ad lehetőséget többre. Szinte minden tárgyból van az összes óra elején valami zh-szerű, plusz 2 negyedéves, és az évvégi vizsga, valamint az órai munka is beleszámít a jegybe. Annak ellenére, hogy ez keménynek tűnik, eddig nem sok intellectually challenging dolog volt.
Egyenlőre a bejárás még minden reggel szervezés kérdése. Nem találok bringaboltot, pedig nagyon jó lenne egy bicikli. A terv az, hogy majd eltekerek a hévig (ez kb 15 perc) aztán lemegyek az egyetemig (ez kb 20 perc és 3 peso). Így gyorsan és olcsón lehetne közlekedni. Addig marad vagy a taxi végig, vagy taxival a hévig. Tudom, ez így nagyon nagyképűnek hangzik, hogy taxival járunk egyetemre, de ha reggel egyszerre kezdünk 3an, akkor elosztva a 60 pesot 3 részre, kb 340 ft egy út, ami kevesebb, mint a BKV jegy.
Ami még épp ma jutott eszembe: gyakorlatilag teljesen kimaradtam az olimpiából. Szégyen vagy sem, néha azt sem tudom, hogy hány érmünk van, de még a vízilabdásokról is csak később hallottam, hogy kiestek. Nyilván amennyit az indexet átfutva meg lehet tudni, azt megtudom, de mégis bénán érzem magam. De pont egybeesett az egész a kiköltözéssel, lakáskereséssel, első héttel, stb, így azért remélem elnézitek nekem. A FB-on úgyis mindig látom, hogy mindenkinek annyira nagyon örül, és olyankor én is nagyon örülök. Főleg büszkévé tesz az idei olimpiára extra népszerűvé vált gold medals per capita című, legalapabb excel tudással készített csoda ábra. Most gyorsan átfutottam, de ma csak egy ember posztolta.
Zárásul legyen még néhány kép a költözésről. Mi 3an ültünk egy régi bogárhátú taxiban (amiből amúgy rengeteg van, és tök kényelmesek, tekintve, hogy ki van szedve az anyósülés). Nem mondom, hogy álomútvolt, fejenként fél évre való cuccal:
A többiek ketten ültek egy Chevy miniautóban, amit ha otthon lehetne kapni, valószínűleg az Opel Corsa Sedan nevet viselné:
Észrevettétek, hogy rejtve már 3 lakótársamat is megismerhettétek a fotókról?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése