Día de los Muertos

A Halottak Napja Mexikóban egy elég különleges élmény, keveredik a keresztény és korai bennszülött kultúra minden izgalmas aspektusa (bővebben lásd ITT, angolul). Mindenki aki járt már itt, valamint az összes helyi az egyetemről áradozott az egész esemyénről, úgyhogy úgy döntöttünk, hogy szervezünk egy túrát egy kisebb hegyi városba, és a környékére, ahol az egyik legautentikusabb mexikói ünnepséget tartják.

Morelia - Patzcuaro nagyobb térképen való megjelenítése

Szerda este indultunk Moreliába, ahol találkoztunk még pár másik cserediákkal, akik egy néhány napos északi túráról jöttek. Első este mindenki hulla fáradt volt, úgyhogy hamar lefeküdtünk. Annak ellenére, hogy a hostel egész normálisan nézett ki, reggelre valami ismeretlen ágyban élő bogár kb. 40 helyen csípett agyon. Nem tudom mi lehetett, de gyanítom, hogy nem sikerült teljesen lecserélni az ágyneműt. Végülis túléltem, meg mára már kifejezett jobb az egész, de 4 napig annyira viszketett mindenem, mintha 100 szúnyog csípett volna meg. 

Na de a kis kitérő után folytatom. Csütörtökre béreltünk egy autót, és nekiindultunk a nagy túrának. Azt ajánlották, hogy ne egyenesen menjünk a túra végpontjába Patzcuaróba, hanem kerüljük meg a tavat. Ami végülis néhány helyen szép volt, néhány helyen meg kifejezetten unalmas, de sikerült elkapnunk az első helyi falunapot, egy Erongaricuaro nevű helyen. Sajnos kicsit korán érkeztünk, még csak nagyjából készülődtek az eseményre, de már megnézhettük a sírszépségversenyt, a többiek lovagoltak (a helyi cowboyok nagy örömére Joaquin, a svéd srác le is esett a lóról), meg ebédeltünk kb 200 forintért egy hatalmasat.

Végül kora délutánra érkeztünk meg Patzcuaróba, ahol hajóra szálltunk és kimentünk Janitzióra hajóval, ami nagyon pici, mint utólag kiderült, nagyon turistás sziget a tó közepén. Maga a tó amúgy gyönyörű volt, megérkezésünk előtt pedig a helyi halászok is tartottak bemutatót. Sajnos azonban, a szigeten nem sok minden volt a szuvenírboltokon kívül, így hamar el is jöttünk. Ami sajnos (ismét utólag) nagy hiba volt. A visszafelé hajóúton feltünő volt, hogy rengetegen mennek ki a szigetre sötétedés után. Mint kiderült, itt van éjjel a legnagyobb, "igazi" mexikói ünnepség, rengeteget isznak-esznek, az este csúcspontjaként pedig az elhunytak tiszteletére kis fahajókat raknak vízra egy szál gyertyával. Hát ez van, erről lemaradtunk.

Visszatérve a szárazföldre, bementünk Patzcuaro főterére, ahol ismét rengeteg turista és árus várt minket. Iszonyú hideg volt, kicsit már fáradtak voltunk, így igen megörültünk, amikor pár mexikói odajött hozzánk, hogy nincs-e kedvünk csatlakozni a házibulijukhoz. Végül éjjel egy lett mire odaértünk, de iszonyú kedvesek voltak nem engedték hogy bármit vegyünk, mindennel ingyen kínáltak minket. Egyetlen fenntartásunk volt az egésszel: kint a világ végén valami félig kész házban voltunk, én nem vagyok benne biztos, hogy tényleg az övék volt, és nem csak egy random házfoglaló buli részesei voltunk, de amíg mi eljöttünk, addig nem jöttek a rendőrök.

Éjjel 3 körül továbbálltunk, ismét a tópartra, ahol egy ilyen Balaton parti mulató-szerű helyen éktelen technóra ugrabugrált a helyi, erősen bedrogozott fiatalság. Egészen meglepő volt látni, hogy így is lehet megemélkezni az elhunytakról.

Na de akkor most jöjjön két kitérő, aztán folytatom a történetet. Először is Mexikó és a halál kapcsolata. Itt egész egyszerűen teljesen máshogy kezelik a kérdést, mint nálunk Európában. Annak ellenére, hogy mindenki katolikus, a korábbi indián kultúrával összekeveredve elég furcsa kombók alakultak ki, mint például a Szent Halál, amitől egy magyar kisiskolás valószínű hónapokig nem aludna. A Halottak Napja egy ünneplés, egy olyan nap, amikor a holtak visszatérnek a földre. Ezt pedig ők szeretnék nem szomorúan átélni, hanem vígadva. A temetőket feldíszítik gyönyörű virágokkal, kenyeret, italt raknak a sírokra. Azt amit életében nagyon szeretett. Például sört, tequilát, tacót, de volt ahol műanyag lovakat. Az egész család és barátok kivonulnak 24 órára a temetőbe, együtt esznek és isznak a halottakkal, tüzet raknak, és ott is alszanak. De az egész egy borzasztó nyitott élmény, bárki szabadon bemehet a temetőbe, mindenki lefényképez mindent amit lát, versenyeznek, hogy ki díszíti fel a sírt szebben. Először nem hittem el a tanárok állítását, hogy menjünk bátran oda mindenkihez, fotózzuk a sírokat, de tényleg: az emberek csak örültek, hogy ott voltunk, volt olyan is, aki még egy itallal is megkínált. Érdekes volt, de az európai beidegződések miatt olyan szentségtörés érzés is volt bennem végig.

A Halál nevetségessé tételét szolgálja a rengeteg, viccesebbnél viccesebb ruhába öltöztetett csontváz is.

Az ünneplő család.

Nagymama és unokája, utóbbi a drogháború egyik helyi áldozata (a rengeteg közül).

És akkor ez utóbbi képpel át is térek a másik pontra, a helyi drogháborúra. 2008-ban, Calderón most leköszönő mexikói elnök megválasztása után hadat üzent a drogkartelleknek, és itt, Michoacan államban vetették be először a hadsereget. A környék látogatását nem nagyon ajánlották külföldieknek az első pár évben. Mi a mindig megbízható spanyoltanár tanácsaira hallgatva csak a településeken álltunk meg, mindenhol ahol volt sok más turista is. De a kis túra alatt legalább 2-3 helyen, biztos vagyom benne, hogy marihuána-ültetvény mellett mentünk el, olyan fűszag volt kilométerekeig, hogy na. De visszatérve: a mára már több 10000 halálos áldozatot követelő háború egyenlőre elég sikertelen, a rengeteg civil áldozaton kívül nem sikerült túl sok eredményt elérni. Mára Michoacán már egy sokkal nyugalmasabb környék, de a harcok átkerültek más területekre. Akit a téma jobban érdekel, egész informatív a Mexican Drug War wikipedia oldal, meg volt egy érdekes összeállítás a világ legveszélyesebb városairól is az Indexen nemrég.

Annak, hogy nem tekintenek ennyire negatívan a halálra, mint tényre, azért sajnos látszik, hogy vannak árnyoldalai is. Egyszerűen egy emberélet is sokkal kevesebbet ér, mint otthon. Ezt bizonyítja a dorgháborúk áldozatainak hatalmas száma, valamint a kormány nemtörődömsége is. De ugyanúgy a helyiek nekünk adott tanácsa is: ha ki akarnak rabolni, semmilyen ellenállást nem szabad tanúsítani, mindent át kell adni, mert az iPhone sokkal többet ér, mint te.

Na most ez egy kicsit patetikus kör volt, nyilván mi ezzel nem nagyon szembesülünk, de most így érdekes volt látni. A túrát folytatva: reggel 5kor még megálltunk egy tómenti Tzintzuntzan nevű faluban, ahol fenti temetős képek készültek. Egyszerűen lenyűgöző volt, életem egyik legérdekesebb élménye, ahogy sétáltunk egy jó fél órát a sírok között. Nem tudom mennyire adják vissza a képek a hangulatot.

Mivel reggel 7-re értünk haza, másnap nagyjából csak egy nagy sétára maradt idő Moreliában, ami egy meglepően szép koloniális városka, gyönyörű katedrálisokkal, éppen akkor tartó filmfesztivállal és rengeteg helyi kajával, specialitással.

A helyi tánc, amelyben fiatalok öregnek öltöznek be és totyogva táncolnak. Az eredetét nem sikerült kiderítenem, de azért elég furának tűnt.

Innentőlkezdve kicsit egysíkúvá vált a túra. Este pár helyi unszolására elmentünk valami mexikói élőzenés helyre, ahol mindenki borzasztóan örült nekünk, az egyetlen fehéreknek. Még a cowbow-kalapos énekesnő is odjött hozzánk egy szám közben, és a helyi mulatozók igen nagy örömére spanyolul énekeltetett velünk valami 80-as évek mexikói slágert.

Mivel ismét sikerült 5 körül lefeküdni, másnap annyira maradt idő, hogy kimenjünk a buszpályaudvarra, és felüljünk egy buszra Guadalajarába, Mexikó második legnagyobb városába. Meg kell valljam, hogy a szombat esti bulin kívül nem sok benyomást gyakorlot rám a város. Van egy kis óvárosa, amúgy az egész egy nagy ipari park, lakótelepekkel és drogelosztó slumokkal kombinálva. De ahogy mondtam, szombaton jót buliztunk a helyi elittel a legmenőbb diszkóban, ami olyan posh volt, hogy az 5kert, messze elbújhat mögötte. Viszont érdekes mód rengeteg európai és amerikai volt, úgyhogy most azért néztek meg minket, mert Torgéval és Pashával mi voltunk az egyetlen a klubban, akik pólóban és farmerben mehettek be, ing és szövetnadrág helyett.

Másnap még sétáltunk egy kicsit, aztán végül úgy döntöttünk, hogy éjszaka hazbuszozunk, úgyhogy egy nagy vacsora után este 10-kor felszálltunk valami elég olcsó buszra, hogy hajnali 5-re már ismét Mexikóvárosban ébrdhessünk. Mindig áradoztam a helyi buszközlekedésről, ez sajnos most a legkevésbé sem lesz így, írtó kényelmetlen volt, 8 órát begörnyedve ülni. Lehet majd felül kell vizsgáljam a januári tervemet, és a túrám kezdetén Chihuahuába a 22 órás buszút helyett a repülőt kell válasszam. De erről meg legközelebb.

Istenien sikerült ez az elmúlt pár nap, nagyon izgalmas volt kicsit jobban elmerülni Mexikóban. Most viszont vissza a szakdogához, mához két hétre elvileg semmi nem választ el attól, hogy a mesterdiploma összes feltételét teljesítsem. A szokásos Flickr link még több képpel ITT.